Rendkívüli! Dobrev Klára történelmi beszédet mondott a parlamentben: Még a kormánypártiak is magukba szálltak (videóval)
Keményen szembesítette a kormánypártiakat a valósággal Dobrev Klára.
„Négy fiút neveltem fel. Soha, de soha nem akarnám, hogy háborúban, katonaként kelljen meghalniuk.”
És tudom, hogy minden édesanya így érez, az anyák soha nem akarnak háborút. Minden anya így gondolja, és felháborító, hogy a magyar anyákat akarják megosztani háborúpártiakra és békepártiakra – mondta Dobrev Klára, az egyetlen talpon maradt baloldali párt elnöke kedden a parlament ülésén az Ukrajna uniós tagságának elutasításáról szóló kormánypárti javaslat vitájában.
„Vannak olyan háborúpárti politikusok, akik sok ezer embert ölnek meg, köztük gyerekeket. Itt van közel, Vlagyimir Putyin, az agresszor, akinek nem ejtették ki a nevét egyszer sem itt az ülésen”
– mondta a DK elnöke, hozzátette, neki gazsulálnak a kormánypárti képviselők.
A baloldal a szövetségbe vezette az országot, a jobboldal ki akarja léptetni onnan
Amit el akarnak fogadni a kormánypárti képviselők, az történelmi szégyen Dobrev Klára szerint, pedig „jól indultunk a rendszerváltás környékén”, amikor az ország az „Európai Unió és a NATO felé fordult”. A baloldal ezt képviselte és érte el beléptette ezekbe a szövetségekbe az országot, és jelenleg is ezt képviseli. Ezzel szemben
a jobboldal kilépteti Magyarországot a legerősebb biztonsági szövetségből.
Mindezt pedig azért, hogy Orbán Viktor hatalmon maradjon. Szerinte a szerdai parlamenti ülést azért hívták össze a kormánypártiak, hogy Putyin propagandáját ismételjék el.
„A magyar fiatalokat nem Brüsszeltől kell félteni. Én a fiaimat attól a politikától féltem, ami mindet megtesz azért, hogy maradjon a kormánypárti teljhatalom”
– hangsúlyozta Dobrev Klára. Hozzátette, hogy látott már olyat, hogy egy csökkenő támogatottságú hatalom háborút indít. Ugyanis a háborút nem Brüsszel és nem Kijev indította négy évvel ezelőtt, hanem Vlagyimir Putyin, Orbán Viktor példaképe. Feltette a kérdést:
„Ha a vesztüket érzik, majd önök csinálnak háborút? Mert háborús vészhelyzetet már csináltak, egyedülikét Európában. Remélem nem az a cél, hogy háborút robbantsanak ki Ukrajna ellen. Remélem, hogy a fejbelövős AI-videónak nem ez a célja, hogy nem az a cél, hogy megfélemlített emberek remegő kézzel behúzzák az ikszet csak azért, hogy megtarthassák a jachtjaikat, a kastélyaikat, a hatvanpusztai majorságot.”
Újabb háború előkészítése zajlik?
„Négy fiúgyermeket neveltem fel, és egyedül önöktől féltem őket”
– mondta Dobrev Klára. Hozzátette, reméli, hogy a békepárti szólamok mögött nem egy háború előkészítése zajlik, mert Putyintól is rengetegszer hallotta a „béke” szót, mielőtt ártatlan embereket kezdett bombázni. Szerinte az egyetlen garancia Magyarországnak, ha a szomszédunkban béke van. Magyarország biztonságát nem az veszélyezteti, ha odaáll egy ország mellé, hanem, ha egyedül maradunk.
„Jobboldal már két világháborúba is belevezette Magyarországot – az önök példaképei –, ne kövessék el újra ezt a hibát, hagyják abba a háborús uszítást”
– szólította fel a kormánypárti képviselőket a DK elnöke.
Hangsúlyozta, a DK továbbra is kiáll az EU és a NATO-tagság mellett, továbbra is ezt képviselik akkor is, ha mindenki más a Fidesz kottájából játszik,
az uszító kormánypárti javaslatot pedig április 12-e után el fogják törölni.
Kapcsolódó: